13.fejezet

Bocsi bocsi és nagy sokszor bocsi. Eltűntem tudom. De felesleges lenne magyarázkodnom.
Hoztam, egy csepp fejezettet inkább egy átmenetnek mondanám. tényleg nagyon rövidke, de remélem azért tetszik majd nektek. Cupp Hannah

                                                                         Alex .    
   
         Követtem , mikor kilépet a hideg csípős estébe , kezeit a mellkasa előtt össze fűzte és , sötét szemekkel nézet maga elé. Hallottam , ahogy halkan de mérgesen ejti ki a szavakat a száján .
- Megöllek !- ennyit mondott összesen , de tudtam , hogy megtenné , bárki is volt az a valaki akit tönkre tette, most már talált magának több ellenséget is . Közel léptem hozzá , át karoltam , kicsi reszkető testét , s olyan közel húztam magamhoz amennyire csak tudtam . Fejét a mellkasomnak támasztotta , éreztem ahogy mély levegőt vesz , amit egy ideig bent tart , majd lassan kifújja. Nyugtatja magát.
- Ez a valaki , tudja , hogy itt vagyok , hogy vissza jöttem .- motyogta maga elé.
- De , most már én is itt vagyok és nem hagyom , hogy bajod essen .- csókoltam bele a hajába .Soha , nem hagyom , hogy baja essen , most már soha .
- Ez, nem elég. Alexes.-súgta maga elé- Tudja, hogy nem haltam meg, tudja, hogy én éltem túl egyedül, mindent, tud. Akkor az is tudja, hogy te velem vagy. És bántani tud téged. Amit nem akarok.-rázta meg a fejét- Nem veszíthetlek el téged, abba bele halnék, bele.- éreztem, ahogy hüppögni kezdet, és nemsokára feltörik belőle, a mély zokogás, amit nem akarom.
-Hé.- fordítottam magam felé, letöröltem azt az egy csepp sós könnycseppet, ami kigördült mély kék szemeiből és végig akartak csordulni, apró angyal arcán.-Ne, merj sírni, kérlek. -leheltem  egy csókot, a második könnycseppjére-Nekem nem lesz semmi bajom, se. Megtanultam magamra vigyázni, a LV-nál, soha nem feküdhetsz le úgy, hogy félsz a másnaptól. Miattam ne aggódj kérlek, Mel nekem csak te vagy a fontos, hogy neked ne essen semmi bajod, nem hagyom, hogy az a valaki a közeledbe menjen és kárt tegyen benned. Nem hagyom.- ráztam, meg a fejemet, és csókoltam meg, hogy feledhessem vele mind ezt. Azt akarom, hogy feledjen, hogy ne érezze azt a keserű érzést, ami most ott van a torkában, ami feltörni készül,és át akarja engedni a helyet a rossz érzéseknek.
-Nem tudok, nem sírni, mikor tudom, hogy valaki aki megölte a családomat, és kis híján engem is, itt van és tudja, hogy én is itt vagyok. És most arra vár, mikor adhatja nekem azt első fájdalmas pofont, amit már meg is tett, hiszen itt van minden ami a családom utolsó napján történt, és nem csak azokon a papírokon, Alex.-emelte a kezét az égbe, elhátrált tőlem, és a szoba felé mutatott a kezével.- Hanem itt.-mutatott e fejére-A gondolatimban, az álmaimba, még a valóságban is.- láttam, hogy a keze remegni kezd, majd sírva rogyott, le a földre. Utána kaptam, kezembe vettem, hogy ne a hideg éjszakában a sírjon. Felemeltem, majd a két kezemben vittem vissza a meleg szobába. Lettem, sírástól remegő testét az ágyra, ott azonnal összegömbölyödött, mint egy apró kisbaba. Simogatni kezdtem, a hátát, hogy hátha rám figyel, meg akartam nyugtain, de tudom, hogy nem tudom megnyugtatni őt.
- Mel kérlek, néz rám.- súgtam a fülébe, de ő csak megrázta a fejét és még jobban sírt. Halottam a hangjában, hogy fájdalmai vannak, méghozzá nagyok. Nem tehettem mást, csak vártam, hogy magától megnyugodjon. Addig vártam, még mély álomba nem sírta magát. Oda bújtam mellé és védelmezően közel húztam magamhoz.

Reggel, Mel holt korosan sétált a lakásában, be a fürdőbe ahol fél órán át volt . Nem tudtam elképezni, hogy még is mit csinálhat ott. De mertem remélni, hogy nem csinál semmi rosszat. Mikor kilépet a fehér ajtón, készen állt arra, hogy elinduljunk a suliba. Nem értem miért akar, suliba menni, a sok gyökér ember között ülni, ahelyett, hogy itthon a nyugodt helyen ülhessen és ne a veszély központjába lehessen. Félek, hogy az a valaki aki azt  a levelet küldte neki, nem fog felbukkanni és nem tesz kárt benne. Igen én félek. Ez elég furcsa, hiszen a LV-nal elég kemény életet hoz annak a személynek, aki csatlakozik hozzájuk. Meg tanít minket, küzdeni a élet ért, és félni azok ellen akik nem olyan mint mi. Elnyomta, magamban ezt az érzés, nem gondoltam volna magamban még soha se, hogy félteni fogok egy olyan embert, aki fontosabb számomra mint bárki más, de most, hogy bele szerettem Melany-ba rájöttem, hogy érte akár ölni is tudnék.
Nem eshet baja, még akkor sem ha mellette vagyok, féltem és szeretem .
Mély levegőt, az egész kocsijában ez visszhangzott, mikor megérkeztünk a suli parkolójába. Éreztem, hogy már mindenki minket nézet, de nem érdekelt, engem soha semmi sem érdekel. Oda léptem Mel mellé, átöleltem a derekát, még szorosan tartottam, és nyomta egy biztató csókot az arcára.
- Otthon, kettesbe jobb lett volna, minthogy itt ebbe a lepratelepben.-súgtam a fülébe, mikor oldaltól a fák felől, hangos füttyszó hallatszott, azonnal oda kaptam a fejemet, a srácok voltak azok, akik tapsolta és ujjongtak, hogy Melany mellett látnak. De ekkor nekem meg eszembe jutott, az a retek fogadás, amit kötöttem. Ami tönkre tehet mindent. Miért is tettem meg azt a szart? Miért nem emlékezte, az egészre, hogy én bele mentem az ilyen játékba? 
- Tudom.-sóhajtott mellette Mel,így engem kizökkentett a gondolkodásból. Kinyitottam neki az ajtót, megvártam még besétál, majd újra mellé léptem- De akkor egész nap járna az agyam, itt meg eltudom terelni a gondolataimat.- mondta, amit leült a kémia terembe, leültem vele szemben. Kisimítottam egy kosza könnycseppet az arcából, majd nyomtam egy csókot a szájára.
- Eltudnám feledtetni veled, mindent gondolatodat, ahhoz nem kéne itt dekkolnunk egész nap.- mosolyogtam rá kacéran, mire egy mosoly jelent meg az arcán, amint kinyitotta a szemét.
- Alex.-rázta meg a fejét, mosolyogva
- Mi az ?- csaptam fel, halkan nevetve.
- Nem, tehetem még.- rázta a fejét- Ehhez, még nem vagyunk olyan szintet, kettő a fájdalom a hasamban még jobban elterel minden, olyan érzést amihez az , az élmény fűzne-hajolt közel hozzám, majd megcsókolt.
- Akkor, milyen szinten kell lennünk?-kérdeztem csókunkban.
- Azt nem árulom el.- rázta meg a fejét, majd az arcomba mosolygót, amint a tanár belépet. A pad alatt, összefontuk a kezünket. Még Mel egész órán írt minden félét, én csak gondolkodtam és néha firkantottam valamit a füzetembe. Annyira nem érdekelt, ez az egész.